Ma megint svédnek néztek, már nem először itt tartózkodásom alatt. A vastagkeretes szemüveg, a masszív borosta, a kardigán vagy nem is tudom, hogy melyik külső jegyem enged elég sokszor arra következtetni, hogy ennek az északi népnek vagyok a tagja. Most épp egy ír ember az arcomnak a pofacsont részében vélte megtalálni a svédséget. Lehet, hogy az Annamari által rám akasztott svédségben tényleg van valami. Amikor mondtam, hogy magyar vagyok, eléggé ledöbbent, valami északi népféleséget várt. Mondjuk finnt. Ez már közelebbi, de inkább csak nyelvrokon.

Múlt szombaton Aberdeenben voltam. Ez egy hirtelen elhatározásből született döntés volt, gondoltam egyet, szerdán vettem jegyet és szombaton mentem. A Tű a szénakazalban c. könyv adta az ötletet, hogy jó lenne elmenni, elég sok szó esik a könyvben a városról, kíváncsi voltam, hogy úgy néz-e ki, ahogy én elképzeltem. A válasz igen, csak nem szakadt az eső és nem volt hideg. Tavaszias napsütés volt, 7-8 fok, derült ég: a legjobb városnéző idő. A várost gránit városnak, olajfővárosnak, virágos városnak is hívják. Gránitnak azért, mivel az idők folyamán rengeteg épületet építettek gránitból, helyi építőanyag, könnyen hozzá tudtak jutni és időtálló. Itt található a világ második legnagyobb gránit építménye az Escorial után, a Marischal College. Ő az:

Olajfővárosnak azért, mivel az északi-tengeri kőolaj és gázkészletek felfedezése után a '70-es évektől kezdve ez a város lett Európa legfontosabb olajkikötője: a világ második legforgalmasabb heliportja is itt található, hatalmas kikötője van, innen látják el az olajfúrótornyokat. Virágos városnak pedig a tavasszal kitett sok virágnak köszönhetően, állítólag ez a város a UK legvirágosabbja. Kompenzálják a sok szürkeséget. A kompok az Orkney-, és Shetland-szigetekre is innen indulnak. Akit érdekel annak elmondom, hogy most 34 fontért lehet eljutni Kirkwall-ra (Orkney), oda és vissza. Elég borsos ár. Iparváros jelleg szűrődhetne le ebből a leírásból, de egyáltalán nem az. Persze van egy ronda ipari része is, de az egy elég lehatárolt területen van. Skócia leghosszabb egyenes utcája is itt található (több mint 1 mérföld hosszú bevásárlóutca), a képen csak az utca fele van rajta:

Van egy elég jó művészeti galériája, kocsmái, tengerészeti múzeuma. A múzeumok nagyrésze ingyenes ráadásul. Nyüzsgő hely. Nagyon tetszett a város, a kikötő szinte a belvárosban kezdődik. A tengerészeti múzeumban töltöttem a fél délutánom, döbbenet, hogy mennyi minden van és mennyire érdekes. A kikötő környékén is sokat mászkáltam. Nem vagyok egy vonat, hajó, autó stb. imádó, de szeretem nézni, ahogy ezek a hatalmas vasak mozognak, és közben azon gondolkodni, hogy ezeket is ember építette.

Február 7-én tervezek egy glasgow-i utat, aztán lehet, hogy ugyanennek a hónapnak a végén Invernessbe is elmegyek, bár az kicsit messzebb van, majd meglátom még. Ma viszont láttam a Frost/Nixon c. filmet a DCA-ban. Döbbenetes a film. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, szuperek a párbeszédek. A sztori röviden: a Watergate-botrány után Nixon lemond, és eltűnik a nyilvánosság elől 3 évre. Eközben egy David Frost nevű angol showman igyekszik Nixon embereit megggyőzni, hogy adjon neki Nixon exkluzív interjút. Nixon ezért pénzt kér, Frost-nak azonban nincs annyi pénze, pénzügyi gondok stb. Végül azonban elkészül az interjú-sorozat, két színész parádés alakításával. Az, hogy mi a vége az interjú-sorozatnak ismert, de nem lövöm le a poént. Egyik kedvenc színészem, Kevin Bacon is szerepel a filmben, még ez is pluszpont. Az ilyen filmeknél mindig fennáll a veszélye annak, hogy egy elcsépelt, átnyálazott sztorit már nem lehet új szemszögből megközelíteni, érdekessé tenni. De ez most sikerült elég izgalmasra sikeredett, nekem is együtt izzadt a tenyerem Nixon-nal.

Most itthon vagyok még vasárnapig - már dec 22 óta itthon vagyok amúgy -, de az itthoni történésekről nem írok, azokat élőszóban osztom meg veletek. Csak egy pár szót, hogy mit tervezek a jövő félévre.

El szeretnék menni Aberdeen-be, Glasgow-ba és Invernessbe. Messzebb sajnos nem fogok tudni eljutni, mivel nem lesz rá elég időm. Az idő az a faktor, ami nagyon be tud kavarni, több napra nem fogok tudni elmenni sehova, mert rengeteg lesz a tanulnivalóm. Ezek a városok azonban kb. 2 órán belül elérhetőek, így egy-egy napra is meglátogathatóak. Aberdeen-re főleg kíváncsi vagyok, nemrég olvastam a Tű a szénakazalban című könyvet, és abban elég sok szó esik erről a városról, úgyhogy muszáj lesz megnézni.

Szakdoga, egyéb esszék, diplomavédés (itt is, ott is), szóbeli elbeszélgetés a prágai ösztöndíj miatt éssatöbbi. Ezek szerepelnek még a június elejéig terjedő palettán, elég sűrű lesz. Közben hazajövök 3 hétre, ott annyi a tavaszi szünet, és elvileg még vissza kellene mennem megvédeni a diplomamunkát és levizsgázni. De nagyon örülnék neki, ha az megoldható lenne, hogy még a szünet előtt ezt el tudjuk intézni, így nem kellene már visszamennem (a repjegy itt a fő szempont).

Majd igyekszem ezentúl sűrűbben írni, nem elhanyagolni a blogot. Ha nem is olyan intenzitással mint szeptember, október tájékán, de időnként írni egy pár mondatot. És bízzunk benne, hogy nem lesz sztrájk Ferihegyen, és Frankfurtban is eltakarították azt az irdatlan mennyiségű havat.

Itt ülök a reptéren Edinburgh-ban, és azon gondolkodtam, hogy véget ért egy félév. Mögöttem épp most tömi a fejét 6 darab kínai valami pufival és az összes skót őket nézi - meg persze én is őket néztem eddig -, hogy milyen durván viselkednek (köpködés, hangoskodás, telefonba ordibálás stb.). Majdnem négy hónapot voltam Dundee-ban és még ugyanennyi vár rám januártól. Valahogy félévet kellene értékelni, hogy milyen volt, mi tetszett, mi nem, egyáltalán milyen is Skócia, milyen a szülőktől való első különélés.

Először kezdem a pozitív résszel. Elkezdtem megismerkedni egy az otthonitól teljesen eltérő kultúrával, hozzáállással, skótokon és nem skótokon keresztül. Az ország, most tekintsünk el attól, hogy Skócia az Egyesült Királyság része, nagyon különbözik Magyarországtól. Nem csak abban például hogy nem lehet műanyag csomagolás nélküli zöldséget kapni. Az emberek hozzáállása a dolgokhoz, az élethez sokkal vidámabb, nyitottabb, befogadóbb. Annak ellenére, hogy szegényeket elég szar földrajzi és időjárási helyzettel áldotta meg a sors. Nem ordít le a buszvezető, ha nem tudod elsőre, hogy milyen jegyet kell venni, nem türelmetlenkednek az emberek a bankban mögötted és hasonlók. Ez teljes formáló erővel hat rám, én sem türelmetlenkedem annyit, nem stresszelek, hogy na megint ki fog bepofátlankodni elém a sorba. A skót alapvetően egy türelmes, kedves nép, legalábbis tapasztalataim szerint. Az idősek és fiatalok is. Bár a fiatalabbak néha elég taplók tudnak lenni, de ez otthon sincs másként.

Pozitív tapasztalat a szüleimtől való külön lakás. Mindent nekem kell intézni - a lakótársakra itt most nem térek ki, a véleményemet úgyis tudjátok -, háztartást vezetni, főzni, mosni, hivatalos ügyeket intézni. Ez sokszor nem könnyű, de feladatként kell felfogni, bele lehet jönni, meg kell csinálni. Nagy tapasztalat, hogy egyedül hogyan boldogulok. Amúgy szerintem egész jól.

Az itt megismert külföldiekkel jó és rossz tapasztalataim is vannak. Egyrészt jó az, hogy egy viszonylag kis városban is nyüzsögnek a külföldiek, úton-útfélen németekbe, franciákba, törökökbe botlik az ember. Egy kezemen meg tudom számolni amúgy, hogy hány helyi ismerősöm van (mármint skót). Ezek az emberek egytől-egyig nyitottak a másikra, de lehet, hogy ez csak azért van, mert itt mindenki ismeretlen terepen mozog és keresi a másik társaságát, vagy én csak nyitott emberekkel találkoztam. Jókat lehet velük beszélgetni mindenről, jókat lehet bulizni velük. Egy bizonyos pontot azonban nem tudtam átlépni velük, pedig úgy érzem elég hamar és könnyen tudok kapcsolatokat létesíteni, adott esetben mélyebbeket is. Hogy az ember azt érezze, hogy pl. őneki elmondhatom azt, hogy miért vagyok most szomorú, mi a bajom. Otthon az ember a barátaival ezt több hónap, év alatt alakítja ki, hogy ki az, akire az életét is rábízhatja akár. Itt azonban azt érzem, hogy mindenki nagyon jól tudja, hogy csak egy félévet, évet marad, és nem áldoz rá annyi energiát, hogy közelebb is kerüljünk egymáshoz. Én meg már kezdek belefáradni abba, hogy mindig csak én szeretnék jobban megismerni más embereket, a többiek sokkal kevesebb energiát fordítanak erre. Az ember eljut egy bizonyos pontig ezekkel az ismerősökkel, barátokkal, de nagyon nehéz átlépni azt a határvonalat, ami az igazi barátságot jelentené. De ez csak egy megérzés.

A másik dolog, ami eléggé zavaró - legalábbis engem eléggé zavar, pedig ezen nem kellene meglepődnöm -, hogy Magyarországról senki semmit nem tud, vagy ha tud is, akkor is valami kapitális baromságot. Az hogy van tengerpartunk és szeretünk lovagolni a kisebb bakik közé tartoznak. Ugyanakkor jelen van egy másik nyugat-európai réteg is, akik adott esetben már voltak Közép-Kelet (Kelet-Közép, kinek mi) Európában, esetleg azon túl is, Boszniában, Szerbiában. Ők sem rendelkeznek elég széles tudással erről a régióról, de valamit kapiskálnak. Itt most semmilyen nacionalista megnyilvánulásról, nagymagyarkodásról nincs szó, egyszerűen az bánt, hogy ha én tudom, hogy hol fekszik Hamburg és ott nagyjából mit lehet csinálni, akkor elvárom, hogy az illetők Budapestről, Magyarországról is rendelkezzenek minimális helyes információval. Nem vagyunk azért annyira kis ország, és földrajzilag sem vagyunk valami kietlen helyen (pl. szegény Tuvalu).

Dundee Budapest után egy elég kisváros benyomását kelti. Noémie nem értette meg például, hogy miért mondom azt, hogy hiányzik nekem a kultúra, a nyüzsgés stb. Egész életét kb. egy kisvárosban töltötte és nincs rá igénye, hogy nap mint nap kulturális programokon vegyen részt. Ez a dolog hiányzik nagyon itthonról. Meg persze a család és barátok. De ezt ti úgyis tudjátok.

Egy pár órán belül otthon leszek - most egy asztalon gépelek Frankfurtban, és két magyar zsidózását kell hallgatnom. Miért, miért már megint??? Mindenhol fel kell bukkannia ennek a borzasztó jelenségnek??? Érthetetlen.

Három hét múlva jövök vissza, aztán majd meglátjuk, hogy mi vár rám még a következő 4 hónapban.

Elnézést kérek mindenkitől, sokan már szóltak is emiatt, hogy miért nem írtam a blogra már egy ideje és hogy nem-e haltam meg. Nem, életben vagyok, itt fagyoskodom északon a hidegben, hóban, de élek. Csak mostanában nem nagyon volt időm nyugodtan leülni és rendszerezni a gondolataimat, és képernyőre vetni őket. Jó hírrel nem tudok szolgálni, a következő két hetem is elég sűrű lesz, de igyekszem karácsony tájékán frissíteni a velem történteket. Vagy majd a repülőn hazafelé menet, úgyis elég hosszú lesz az út.

Addig is annyit, hogy rendben elfogadta a supervisor-om a diplomamunkám egy fejezetét, 2500 szó, azt mondta, hogy jó volt olvasni és nem lesz vele semmi gond. Ez kicsit megnyugtatott, mert aggódtam, hogy nagyon bele fog kötni. De nem tette.

Mindenkinek előre is Boldog Mikulást, sok csokit a cipőkbe plusz azért a virgács sem maradhat el:-).

Ma megvolt az első török nyelvórám. Ben okula gidiyorum. Vagyis megyek az iskolába. Emre azt mondta, h nem fogja felírni az ábécét, és annak alapján elmagyarázni a betűket és hozzájuk kapcsolódva a szavakat, mert Törökországban rájöttek, hogyha így tanítanak, akkor nehezebben megy a gyerekek fejébe a sok okosság. Helyette egyszerű mondatokat írnak föl, és azon keresztül magyarázzák el a betűket, szavakat, kiejtést. Nekem ez bejön, így kapásból megismerkedtem ma egy helyhatározóval, egy rakat szóval, folyamatos jelen idővel, személyes névmásokkal. Tetszik, hogy egyből ennyi minden rámszakadt, csak majd nehogy elvesszek. Nagyon hasonlít első ránézésre a nyelvtan a magyarra, itt is a szavak végére pakolják a ragokat, határozókat. Egy alap törököt jó lenne összeszedni míg itt vagyok.

Újabb utazási beszámoló jön: szombaton voltunk Glamis-ben és Forfar-ban. Forfar egy kis jelentéktelen hely - elnézést az ottlakóktól, de ez így van -, viszont itt láttam először élőben rögbit, elég jó volt, óriási küzdés és durvulás. Tiszta sár volt mindenki, szitáló eső, ordibáló edzők és drukkerek. Közben mélyen együtt éreztem Gordon Brown-nal, aki egy rögbi meccs közben vesztette el egyik szeme világát.

Glamis azonban gyönyörű. Helyre kis rendbe hozott kastély található itt (vagy tán sosem hagyták tönkremenni). Eredeti állapotban van helyreállítva (megőrizve) minden, a kastély több száz éve így néz ki. Jó, persze voltak átalakítások, de hol nem voltak. A berendezés elképesztő, több száz éves minden, németalföldi bútorok, kínai porcelánok, magyar festő(!) festette portrék, német páncélok stb. Itt nem volt olyan háború, ami során ki tudták volna fosztani a kastélyt. A kastély teli van szellemekkel, a kedves guide bácsi mindegyikre felhívta a figyelmet, hol-ki-és mikor huhog, kísért, gáncsol, szemrevételez. Erre az egészre felépült egy egész mítosz, turizmus. Kisgyerekeket jól el lehet ijesztgetni ezzel, meg jó is, anno én is szerettem az ilyen sztorikat, csak most valahogy nagyon fura volt, úgy éreztem, hogy gyereknek néznek. Ezt leszámítva teljesen oké volt a dolog. Apropó a kastély parkja (erdeje) hatalmas: van olasz park, sima park, erdős park stb. A legjobb viszont az volt, amikor a bácsi közölte, hogy a család (a gróf vagy báró és családja) még mindig a kastélyban lakik, egy privát részben. Már több mint 600 éve élnek itt a család leszármazottai. Azért erre nem lehet azt mondani, hogy ehh, ugyan. Személy szerint én kárpótlást fizettem volna a grófnak, és kiraktam volna a kastélyból, plusz a nemesi rangját is elvettem volna. Így soha nem lesz még papíron sem egyenlőbb a brit társadalom, főleg úgy nem, hogy büszkén beszélünk a királyi családról, a grófi családról, ahogy ezt a guide bácsi tette. Ennek az egész kövületnek a modern kor megjelenésével el kellett volna tűnnie. De nem így lett, és most erre épít turizmust Nagy-Britannia. Piros pont Margaret Thatcher-nek. De most komolyan.

A fenti kép egy érdekes növény-képződményt ábrázol a kastély egyik parkjában. Cserjékből van összenyírva, oldalról formára van vágva, hosszú garázsnak néz ki. Ez is elég idősnek tűnik, a moha vastagságából ítélve a fák törzsén.