Ma megvolt az első török nyelvórám. Ben okula gidiyorum. Vagyis megyek az iskolába. Emre azt mondta, h nem fogja felírni az ábécét, és annak alapján elmagyarázni a betűket és hozzájuk kapcsolódva a szavakat, mert Törökországban rájöttek, hogyha így tanítanak, akkor nehezebben megy a gyerekek fejébe a sok okosság. Helyette egyszerű mondatokat írnak föl, és azon keresztül magyarázzák el a betűket, szavakat, kiejtést. Nekem ez bejön, így kapásból megismerkedtem ma egy helyhatározóval, egy rakat szóval, folyamatos jelen idővel, személyes névmásokkal. Tetszik, hogy egyből ennyi minden rámszakadt, csak majd nehogy elvesszek. Nagyon hasonlít első ránézésre a nyelvtan a magyarra, itt is a szavak végére pakolják a ragokat, határozókat. Egy alap törököt jó lenne összeszedni míg itt vagyok.
Újabb utazási beszámoló jön: szombaton voltunk Glamis-ben és Forfar-ban. Forfar egy kis jelentéktelen hely - elnézést az ottlakóktól, de ez így van -, viszont itt láttam először élőben rögbit, elég jó volt, óriási küzdés és durvulás. Tiszta sár volt mindenki, szitáló eső, ordibáló edzők és drukkerek. Közben mélyen együtt éreztem Gordon Brown-nal, aki egy rögbi meccs közben vesztette el egyik szeme világát.
Glamis azonban gyönyörű. Helyre kis rendbe hozott kastély található itt (vagy tán sosem hagyták tönkremenni). Eredeti állapotban van helyreállítva (megőrizve) minden, a kastély több száz éve így néz ki. Jó, persze voltak átalakítások, de hol nem voltak. A berendezés elképesztő, több száz éves minden, németalföldi bútorok, kínai porcelánok, magyar festő(!) festette portrék, német páncélok stb. Itt nem volt olyan háború, ami során ki tudták volna fosztani a kastélyt. A kastély teli van szellemekkel, a kedves guide bácsi mindegyikre felhívta a figyelmet, hol-ki-és mikor huhog, kísért, gáncsol, szemrevételez. Erre az egészre felépült egy egész mítosz, turizmus. Kisgyerekeket jól el lehet ijesztgetni ezzel, meg jó is, anno én is szerettem az ilyen sztorikat, csak most valahogy nagyon fura volt, úgy éreztem, hogy gyereknek néznek. Ezt leszámítva teljesen oké volt a dolog. Apropó a kastély parkja (erdeje) hatalmas: van olasz park, sima park, erdős park stb. A legjobb viszont az volt, amikor a bácsi közölte, hogy a család (a gróf vagy báró és családja) még mindig a kastélyban lakik, egy privát részben. Már több mint 600 éve élnek itt a család leszármazottai. Azért erre nem lehet azt mondani, hogy ehh, ugyan. Személy szerint én kárpótlást fizettem volna a grófnak, és kiraktam volna a kastélyból, plusz a nemesi rangját is elvettem volna. Így soha nem lesz még papíron sem egyenlőbb a brit társadalom, főleg úgy nem, hogy büszkén beszélünk a királyi családról, a grófi családról, ahogy ezt a guide bácsi tette. Ennek az egész kövületnek a modern kor megjelenésével el kellett volna tűnnie. De nem így lett, és most erre épít turizmust Nagy-Britannia. Piros pont Margaret Thatcher-nek. De most komolyan.
A fenti kép egy érdekes növény-képződményt ábrázol a kastély egyik parkjában. Cserjékből van összenyírva, oldalról formára van vágva, hosszú garázsnak néz ki. Ez is elég idősnek tűnik, a moha vastagságából ítélve a fák törzsén.
