Most van egy kis időm, hogy írjak egy posztot a 3 napos felföldi túráról és feltöltsek pár képet. Kezdjük akkor az elejéről.

Péntek reggel mentünk az autóért. Felpakoltunk enni-, innivalóval, vittünk fényképezőt is persze. Átvettük az autót, egy új fekete Vauxhall (kontinensen Opel) Corsa, dízel. Marci feldobott egy érmét, hogy eldöntsük ki is fog vezetni először, mert mindketten be voltunk kicsit rezelve, még soha nem vezettünk jobbkormányos autót, pláne nem a menetirány szerinti bal oldalon. Őrá esett a választás, de hamar vezetőcsere lett belőle, mivel még nem vezetett soha dízel autót, és ahogy kikanyarodtunk a telephelyről sikerült lefulladni. Sebaj, meg kell szokni, cseréltünk. Én dízelen tanultam vezetni így még emlékeztem rá, hogy hogyan kell a kuplunggal bánni. Szerencsére a pedálok ugyanúgy vannak, mint egy balkormányos autónál, nem volt vele gond, csak fura volt nagyon a bal oldalon menni. Sikeresen elnéztem pár kereszteződést, ahol könnyebben ki tudtunk volna keveredni a városból, ezért 20 percig bolyongtunk a körforgalmakban, mire sikerült egy tankolás után rátérni a Perth fel vezető útra. Innentől már mondhatni simán ment a dolog. Perth-nél felkanyarodtunk északnak Inverness felé, de hamar letértünk a főútról. A Loch Tay felé szerettünk volna menni nyugat felé, csak megint benéztünk egy kereszteződést, így eggyel arrébb mentünk el nyugatnak, így egy másik loch-hoz jutottunk, vagyis inkább tavak láncolatához. Loch Tummel és Loch Rannoch egymásba kapaszkodnak. Mi csak Loch Tummel-ig autóztunk el, így is elég kanyargós volt az út, plusz Loch Rannoch után teljesen elfogyott volna az út, nem tudtunk volna felkanyarodni északnak. Amúgy őrület, hogy a helyiek milyen gyorsan vezetnek ezeken a kis szar utakon, és buszokkal is bemereszkednek, egyszer alig bírtam megállni, amikor előbukkant a kanyarban egy turistabusz. Loch Tummel viszont gyönyörű volt. Van egy pont, Queen's View, ahonnan látszik az egész tó, Viktória királynő innen szemlélte a tájat, ezért hívják így a helyet: 

 

Azt el is felejtettem mondani, hogy csütörtökön hatalmas hó esett le, itt a városban is, de akkor el lehet képzelni, hogy a hegyekben mennyi. Az utakról már leolvadt, de a parkolókban és egyéb helyekben néhol térdig ért. Loch Tummel végén található egy kőhíd, ki gondolná, hogy Tummel Bridge-nek hívják. Még a 18. század elején épült, elég impozáns. Innen visszakanyarodtunk a főút felé. Közben útbaejtettük Blair Atholl-t, azon belül is a Blair Castle-t, ami pechünkre zárva volt, valószínűleg pont arra az egy napra, mert szombaton már nyitva lett volna, legalábbis pár ott álldogáló néni szerint. A kastélyról annyit érdemes tudni, hogy itt székel az Atholl Highlanders 'hadsereg', a UK és Európa egyetlen legális és hivatalos magánhadserege, Atholl hercegének hatáskörében. Kb. 100 ember alkotja a hadsereget, akiknek az a dolguk, hogy fújják a skótdudát és mindenféle olyan rendezvényen vesznek részt, ahol lehet mutogatni a színes ruhájukat. Meg persze a Highland Games-en is ott vannak. Épületileg elég impozáns, a 13- század elején épült a kastély, fantasztikus volt látni ahogy a fehér épületegyüttes összeolvad a havas tájjal. A kastély megnézése után a főúton folytattuk utunkat északnak és a következő nagyobb leágazásnál lekanyarodtunk nyugatnak, arrafelé teli van tavakkal, és itt találkoztunk először a whiskey distilleryk-kel is. Persze zárva voltak, tél van, nem nagyon vannak nyitva. Az ezután következő útszakaszon történt egy kisebb malőr is, ami akkor elég húzósnak tűnt. Mégpedig történt az, hogy megláttunk egy gátat, és hogy meg kellene állni lefényképezni, gyorsan álljunk ki a parkolóba. De ehhez vissza kellett tolatni. Az autóból nem nagyon lehetett hátra kilátni, kicsi volt a hátsó ablaka, így sikeresen letolattam az útról, a padkára, amin elég magasan állt a hó, és alatta föld volt. Magyarul felültettem az autót, elkapart a kerék, nem tudtunk kijönni. Muszáj volt leintenem autókat, mellesleg alig jártak arrafelé. A következő rész is annyira jellemző az itteniekre. Már az első két autó megállt, egy idősebb és egy fiatalabb házaspár utazott az autókban. A papa rögtön átlátta a helyzetet, hozta az emelőt, megemeltük az autót, hogy tudjunk a kerék alá rakni valamit, hogy ne kaparjon el. Ekkor már megállt egy másik(!) autós is, aki bement a sziklák közé követ keresni, amit a kerék alá tudunk rakni, mert a faágak, amiket addig törtünk, nem voltak elegendőek. Odacipelt nekünk egy nagy követ, sikerült az autót elmozdítani a padkáról, kijöttünk az útra. Ekkor meg az egyikük ragadt be a hóba, mert a parkolóban állt a havas latyak, ami csúszott ugyebár. Kölcsönös segítségnyújtás. De elképesztő, hogy 5 percen belül 3 autó is megáll és még ők mennek be a szikálk közé gallyat törni és követ keresni (persze mi is kerestünk). Segítőkészek nagyon, hihetetlen. Ennek a dolognak az volt tanulsága, hogy nem állunk meg olyan helyen, ahol nincs eltakarítva a hó, mert akkor beragadunk. Nem szeretném tudni, hogy mennyi volt a vérnyomásunk (vagy csak az enyém), amíg nem sikerült kiszabadítani az autót. Bérelt autó, nincs pénzünk kifizetni a kárt stb. De megúsztuk.

Mindezek után életem egyik legszebb tájképe tárult elém a Loch Lochy tónál. A hegyek teteje már nem látszódott a ködtől (vagy felhőktől), kristálytiszta volt a tó vize, és meredeken szakadtak bele a hegyek. Vízesés az út mellett, ott ömlött bele a forrás a tóba, ahol épp megálltunk. Egyszerűen leírhatatlan:

 

Sokáig bambultunk, nem lehetett betelni a látványával. Bloody gorgeous, ahogy itt mondanák. Északnak haladtunk tovább Loch Ness felé, ugye ezt nem lehet kihagyni. Loch Lochy után kicsit csalódás volt, azt nehezen lehetett überelni. Castle Urquhart az a pont, ahol a 'hivatalos' Nessie észrevevő hely van, ide nem tudtunk már bejutni, mert későn érkeztünk, de a kastély már elég leromlott állapotban van, távolról szerintem jobban is nézett ki:

 

Ekkor már besötétedett, így már sok mindent nem volt értelme elkezdeni megnézni, Inverness felé kanyarodtunk és fél hétre meg is érkeztünk a Felföld fővárosába. Perth a Felföld kapuja, Inverness pedig a fővárosa. Találó. Inverness este:

 

Lecuccoltunk a hostelben, előtte leraktuk az autót egy olcsó parkolóházban, és majdnem karamboloztunk egy körforgalomban - ezek szerintem itt a legdurvább közlekedési újdonságok egy magyarnak, vagy kelet-európainak, ugyebár nálunk nem nagyon vannak többsávos körforgalmak, itt meg a legkisebb faluban is előfordulnak. A hostelben olyan akcentusa volt a recepciósnak (aki mindenes is volt), hogy alig értettünk valamit abból, amit mondott. 16 személyes szoba, elég gáz, de olcsó, és a pénz fontos szempont. Szerencsénkre nem voltak tapló emberek, leszámítva egy franci srácot, akit nemrég rúgtak ki az állásából, és most úgy döntött, hogy utazik, hogy elverje azt a kis megtakarítását is, amit eddig sikerült összegyűjtenie. Mindenáron jobban szerette volna tudni, hogy hol vannak helyben, Skóciában a dolgok, mint a skótok. Ez megfigyelhető, hogy ilyen okoskák mindig akadnak, mindenhol, akik szeretnének villogni, és ha elég májerek, akkor sikerül is nekik elleplezniük, hogy nem tudják merre van a legközelebbi pub. És vannak azok az arcok, akiknek ez nem megy, és egy helyi valaki elég hamar helyreteszi őket. Barátunk az utóbbi kategóriába tartozott, egy 40-es edinburghi skót elég hamar leoltotta szép finoman, francia kispajtásunk nem értette a viccet, mi meg igen, az edinburghi emberrel már megvolt a közös pont. Elmentünk meleget enni, mi mást mint vöröst húst ettünk - itt maximum csirke van, ami fehér hús, pulyka elvétve. Jót beszélgettünk a Marcival, megittunk pár sört, éjfél körül leléptünk arról a helyről, ahol addig voltunk és elindultunk a hostel felé, hogy jó lenne pihenni, ha másnap nem akarunk nagyon szétcsúszni. Ekkor azonban élőzenét hallottunk egy helyről, és kiderült, hogy egy feltörekvő helyi Blink 182 játszik max. 10 embernek. Nosza itt is megiszunk egy sört, de nem maradunk sokáig. És ekkor megláttam Zságer Balázst. Egy az egyben úgy nézett ki a fiú, mint a Zagar frontembere, haja is szépen el volt igazítva. Az est maradék részében szép történeteket szőttünk, hogy tanúi leszünk a Zagar átalakulásának itt a messzi északon, és Zságer Balázs legközelebbi albuma skót zenei elemeket fog tartalmazni. Olyan éjjel 1 körül abbahagyták a zenélést, és ekkor mi is aludni tértünk.

Szombaton volt egy kis fejfájásom, egy Panadol-lal elnyomtam - tudom, hogy nem lenne szabad másnaposságra gyógyszert bevenni, de ez a gyors és tuti fejfájás űző. Inverness-t terveztük aznap megnézni. A város nem nagy, kb. 110 ezer lakos, de ide járnak le északról az emberek bevásárolni, bulizni, városi életet élni a highlander-ek. Van egy szép kastély, nem lehet bemenni mert kormányzati épület, egy katedrális, városi múzeum és művészeti galéria (ahol be lehet öltözni népviseletbe), több egyéb templom, kiltmaker centre. Na itt volt egy kis érdekesség, lehet kapni kis könyvecskéket, amik megmondják neked, hogyha pl. MacGregor a neved, akkor a MacGregor klánhoz tartozol és elmondják ennek a klánnak a történetét, plusz a klánhoz passzoló népviseletet is össze tudnak neked hozni. Pazar.

Inverness-en átfolyik a Ness folyó, és a város szélén, ami nincs messze a központtól, fekszenek a Ness szigetek. Kis piknikező hely, hétvégére. Tudom, hogy sok mindenre írtam, hogy gyönyörű, de erre sincs más szó. A víz kristálytiszta, egy pasas épp pisztrángozott a térdig érő vízben, amiről a Folyó szeli ketté c. film jutott eszembe (és gondoltam rád Bea:-). A városban található még Skócia legnagyobb secondhand könyvesboltja, több mint 100 000 könnyvvel és miegyébbel.

 

Vettem egy régi Aberdeen & Deeside térképet, igazából Tayside (itt található Dundee) vagy Edinburgh & Glasgow térképre fájt a fogam, de ezek teli voltak firkálva, vagy el voltak szakadva. A könyvesbolt amúgy egy régi templomban van, hatalmas belmagassággal, és fatüzelésű kályhával fűtik. Jó volt látni végre valami szabályszegést, hogy nem foglalkoznak a tűzvédelemmel, mert mondjuk egy könyvesboltban fatüzelésű kályhával fűteni, ott az a sok papír... Ezután elbattyogtunk a Ness folyó és a Caledonian Channel összefolyásáig, ahol a Moray Firth-be ömlenek. Egy újnak tűnő híd vezet át a Firth-ön, azt csak madártávlatból láttuk.

Este elég hamar álomba szenderültünk, elfáradtunk ezalatt a két nap alatt, már nem volt nagyon erőnk elmenni sehova, meg elég kicsi a központ, így már láttunk is mindent. Vasárnap, utunk utolso napján megnéztük a UK legnagyobb 18. századi erődítményét, Fort George-ot (Inverness-től keletre található), ami a mai napig katonai bázisként szolgál, kedélyesen köszöngetnek a gépfegyveres, piros sapkabojtos katonák a betérőknek. Aki már járt a komáromi erődben, az valami hasonlót képzeljen el, csak lehet, hogy még nagyobbat. A 19. században bővítették ki jobban a helyet, egy esetleges francia támadástól való félelem miatt. Hogy miért pont ez a hely kelljen valakinek? Hideg van, állandóan esik valami, alig laknak emberek a környéken...

Nairn és Elgin települések voltak még betervezve, meg pár whiskey distillery. Nairn anno egy halászfalu volt, ma ennek nem sok nyoma van, viszont van egy szép, homokos tengerpartja, vasárnap délelőtt sok kisgyerekes család volt kinn. Elgin-ben pedig Skócia legnagyobb katedrálisa található, romokban, de elég épen, ahhoz képest, hogy a 13. század elején épült. A következő állomás Dufftown volt, 'the malt whiskey capital'. Közben is voltak már distillery-k, de mi a Glenfiddich Distillery-re voltunk kíváncsiak, mégiscsak az a mérvadó. Persze zárva volt, még szombaton sincs nyitva télen, de egy ajtón be tudtunk nézni, hogy milyen réztartályokban készül a whiskey. Ilyenekben:

 

Sajnos nem jártunk szerencsével a többi distillery-vel sem, mindegyik zárva. Hát igen, télen  és vasárnap rajtunk kívül nem sokan járnak errefelé. Délnek kanyarodtunk a főútvonalra visszatérve, és Dundee-ig már meg sem álltunk. Még Invernessben tankoltunk, annyi elég is volt, nem kellett többet beletöltenünk az autóba (ugyannyival kellett visszavinni, amennyivel elhoztuk). Leparkoltuk a telephely mellett, és hétfő reggel visszavittem az autót, nem volt semmilyen probléma, szerencsére nem tud mesélni az autó, hogy mik történtek vele ezalatt a 3 nap alatt.

Aki azt tervezi, hogy akár rövidebb, akár hosszabb időre jön Skóciába, Edinburgh, Glasgow, Aberdeen stb. annak nagyon tudom ajánlani, hogy fogjon össze valakivel, ha egyedül jön, béreljen autót, és menjen fel északnak, mert csodálatos dolgokat lehet látni. Anyagilag sem annyira megterhelő, összesen kicsivel több mint 100 font/fő kijött a 3 nap. Ebben benne van a szállás, ennivaló, két tankolás (kb. 37 liter dízel), és két étteremben evés. Azt el is felejtettem mondani, hogy a belépőket megspóroltuk, mivel elég sok helyen nem kellett fizetni, ingyenesek a helyek, sok másik helyen pedig télen nincsenek nyitva a jegyszedő kioszkok. Szóval télen is érdemes erre jönni, nem csak a táj miatt.

Szerző: harsfatea  2009.02.17. 15:05 1 komment

Címkék: snow loch ness nessie mountain highlands inverness loch lochy distillery

A bejegyzés trackback címe:

https://dundi.blog.hu/api/trackback/id/tr43948669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GJodie 2009.10.17. 12:20:46

Szia!

Teljesen véletlenül (már ha van ilyen fogalom) találtam rá a blogodra, mert Skóciai képeket kerestem háttérképnek :)
Családommal én is februárban jártam Skóciában. Fort William volt a főhadiszállás, és onnan fedeztük fel a felföldet. Gyönyörű volt a havas táj, a várak, kastélyok, tavak... teljesen elvarázsolt. Mi is bérelt autóval, kötetlenül utaztuk be a vidéket, és olyan helyeken is járhattunk, ahová turista csoportot biztosan nem visznek. Jó volt nézni a képeket amelyeket ide feltettél, minden ismerős volt.
Ha tehetem, vissza fogok menni egyszer késő tavasszal, nyár elején, mert ezeket a szépségeket (hó nélkül is) szeretném újra látni.
Üdv: GJodie
süti beállítások módosítása