Kedden Edinburghban voltunk. Az apropó abból adódott, hogy a University of Edinburgh szervezésében volt egy posztgraduális kiállítás, UK-beli egyetemek mutatták be MA és Phd programjaikat. És 10 fontig állták az odajutás költségét, úgyhogy ez is nagyon vonzó volt, és mivel 8 fontért oda-vissza meg lehet járni Edinburgh-ot, ezért teljesen elégedettek voltunk.
A város gyönyörű helyen fekszik: egyik oldalról hegyek veszik körbe, a város közepén is magasodik négy kisebb hegy. Ezek egyikén van a kastély, egy másikon van egy régi rom és templom, a maradék kettő pedig érintetlen, egy komplett kirándulóhely van a város szívében, hihetetlen zöld gyepszőnyeggel. A város mellett folyik el a Forth, hasonló kiszélesedéssel mint Dundee-nál a Tay, csak még szélesebb. Egy gyönyörű vasúti híd megy rajta keresztül, be is rakok róla egy képet (nem én készítettem, köszönet érte Greg Barbier-nek).
Edinburgh London után a második turisztikailag leglátogatottabb város a UK-ben. Skóciában pedig az első. Itt található a Skót Parlament, a Royal Bank of Scotland és más skót bankok központjai, a Fringe fesztivál is innen származik (minden év augusztusában kerül megrendezésre és kb. 3 héten keresztül tart). Mellesleg elég sok Free Scotland No Union jellegű matricát láttunk a városban, lehet hogy ez a város független jellegét is hivatott erősíteni, plusz milyen jó már, hogy itt van a rebellis tartomány, ez is egy vonzó tourist attraction. Teli van a város apró boltokkal, pezsgéssel, töméntelen mennyiségű ember az utcákon, múzeumok, National Museum of Scotland, Edinburgh Castle és még sorolhatnám. Egy kulturálisan nagyon pezsgő város, rengeteg egyetemistával, akik ugyebár markáns arculatot tudnak adni egy városnak. Nagyon sokan bicikliztek a dombok és nedves idő ellenére, ez is nagyon tetszett. Megpróbáltuk ebből az egy napból a lehető legtöbbet kihozni, úgyhogy keresztül-kasul bejártuk a várost a Csabával. Megnéztük a királyi család itteni rezidenciáját, a Skót Parlamentet (két katona épp műanyag pipacsot árult az első világháború óta megsérült és hátrányos helyzetű skót katonák megsegítésére), a kastélyt, lementünk a folyóhoz (ami már lehet hogy a tenger, ez itt sohasem biztos), körbejártuk a bevándorlónegyedet (persze itt is rengeteg lengyel cucc van), bementünk pár antikváriumba. Az ottani akcentusban az volt az érdekes, hogy érthető volt, semmilyen skót 'r' ropogtatás, hadarás nem volt, basic English-t beszélt az emberek többsége. Ez azért jól esett, hogy nem kell minden idegszálamat megfeszíteni, hogy megértsem mit is akar az antikváriumban az eladó. Nagyon pörög az élet, jó érzés volt, főleg Dundee után, ami nagyon álmos kisváros, csak hétvégente van kisebb pörgés (de akkor sem nagy). Korábban kiderült, hogy a Kepes Rozi Edinburghban tanul, vele is sikerült összefutni. Kiderült, hogy nagyon jól érzi magát, jófejek az emberek, szereti a várost az egyetemet. Majd lehet, hogy egyszer még elmegyek idén Edinburghba és ott alszom nála egyet, kíváncsi vagyok, hogy milyen éjszaka a város.
Ilyenkor jön rá arra az ember, hogy mennyivel jobbak lehetnének a dolgok. Mármint hogyha én is tudtam volna, hogy érdemes megnézni a Guardian honlapját és kikeresni a University of Edinburgh-ot, egy mennyire jó helyen tölthettem volna a BA éveimet. Budapest se rossz, csak más. Dundee se rossz, csak nagyon-nagyon más. És kisebb. Ennyit ér ha már a kellő időben minden info a rendelkezésemre áll. Viszont az a jó, hogyha beszélgetsz az emberekkel, akkor kezdesz több infoval rendelkezni, ami az MA szempontjából korántsem mellékes.
Egészen este hétig császkáltunk a városban, aztán találtunk egy alter helyet, amatőr zenészek játszottak, kávézó, találkozóhely keveréke. Ez például hiányzik Dundee-ból. Szimpla, Kuplung, Sirály, Holdudvar-szerű helyek. Itt ez megvan. Este kilenc körül indult vissza a buszunk Dundee-ba, nem volt olyan jó érzés eljönni. Az biztos, hogy ide még vissza kell jönni. A többi kép Facebook-on lesz megtalálható, ha hatodszorra sikerül feltölteni.
Még hozzáfűzök pár mondatot, de ez már nem tartozik Edinburgh-hoz. Tegnap kisebb culture shock-ban volt részem. Elhatároztam, hogy végre rászánom magam, és elmegyek fodrászhoz. Egy arab fodrászhelyet szemeltem ki, olcsó volt és nem volt messze, meg volt ott már a Marci és ő mondta, hogy teljesen rendben van. Bementem, leültem, rajtam kívül mindenki arab volt (vagy pakisztáni). Persze arabul folyt a beszélgetés, épp egy pasas szakállát igazította a fodrász (borbély, személyi tanácsadó és még biztos minden egyéb egy személyben). Mikor végzett, a pasas Allah Akbar-ral köszönte meg a szép eredményt (Istennek és persze a borbélynak), nagy hálálkodás, kifizette a pénzt, utána visszajött, Allah Akbar, kis borravaló pluszba. Én meg ott ülök, és pislogni is alig tudtam. Az arab fodrász nagyon gyorsan levágta a hajam (szerintem egész jó lett), 5 fontomba fájt, szóval nem is volt vészes. Közben jöttek be az újabb arabok, pakisztániak a fodrászüzletbe. Beszéltek, mobiloztak, pénzt adogattak egymásnak. Közben meg kínaiak (vagy legalábbis arról a vidékről) származó emberek mentek el az utcán a bolt előtt. Na ekkor úgy éreztem, hogy most itt volt egy leheletnyi culture shock. Én nem adtam borravalót, mert szegény diák vagyok ugye, de ha kell még hajat vágatni, akkor ide jövök, mert nagyon érdekes volt az a fél óra, pedig az egészből nem értettem semmit.
