Csütörtökön voltam futni. Próbáltam volna eljutni a folyóhoz a háztól, de nem sikerült. Fenn vagyunk a dombon és magától értetődőnek tartottam, hogyha elindulunk a dombról lefelé, akkor eljutok a folyóhoz. Azzal nem számoltam, hogy az utcák elég girbegurbák, és egyik sem kanyarodik a folyóhoz, hanem mindegyik oldaliránt megy, a folyóval párhuzamosan. Sikerült eljutnom a port-ig, eléggé ocsmány, koszos épületek, egyeseket már bontanak is, teljesen ipari terület. Visszafelé viszont egy Baxter Park nevű már-már hihetetlen zöld színű parkon keresztül futottam át. Nem sokan kocogtak rajtam kívül, csak egy középkorú nő joggingolt a park másik oldalán. A térdem viszont eléggé megfájdult a sok dombon le, dombon föl való futástól, lehet, hogy inkább valami beltéri dolgot kellett volna csinálni. Majd a jövő héten kiderül, hogy mit is lehet sportolni, elég sok lehetőség van, már amennyire egy mai beszélgetésből kiderült. És van tollas! Úgy tűnik, hogy itt is meg tudom csillogtatni kemény pár hónapos tollas tudásom.
Sikerült tegnap regisztrálódni a könyvtárba, felvenni a tárgyakat, és minden IT cucc működését szemrevételezni. Nagyon szervezetten ment az egész, néha kicsit szájbarágósan. De legalább sikerült mindent megérteni. Tegnap még megigényeltük a tandíjunk kifizetését a skót államtól, 1775 fontot kellene amúgy fizetni az egész évért, ami azért nem kevés. A jóléti juttatások terén elég jól áll amúgy Skócia. Amit így ebben a pár napban láttunk, az elég meggyőző volt ilyen téren. Pl. ha fiatalon vállalsz gyereket, akkor ingyen kapsz lakást az államtól. Lehet, hogy ennek köszönhetően császkál meglepően sok kismama az utcán, 18 évesnél egyik se volt több. A gyerekek amúgy elég viccesen néznek ki, mivel kötelező egyenruha viselés van, mindenki mini felnőttnek van öltözve, nyakkendő, élre vasalt nadrág, szoknya, kis kardigán, zakó az 5-6 éveseken is. Az egyetemen azért ennél lazábbak a szabályok, nincs egyenruha. Nem tudom, lehet, hogy jól néznénk ki kis nyakkendőkben egész nap:-).
Megvolt az első igazi kontakt is külföldiekkel. Merthogy eleddig akárhány emberrel összefutottunk, mindig kiderült, hogy magyarok. Rengeteg magyar van, elsősorban azért merthogy ide nem kell pályázni, és szerintük az itteni diploma megszerzését el lehet számoltatni felsőfokú szakmai angol nyelvvizsgaként. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de ha igaz, akkor ezzel mi is jól járunk. A Pázmányról vannak a legtöbben, de találkoztunk ELTE-s lánnyal is. Visszatérve az első igazi kontaktra, egy helyes francia lánnyal sikerült többet beszélgetni, számot cserélni. Pszichológiát tanul, ugyancsak harmadéves, és még egy hostelben lakik, mivel nem talált még lakást. De intenzíven keres, mivel drága a hostel. Itt minden drága. Olcsó dolog nincs. Kivétel talán a pizza, amit egy Iceland nevű szupermarketben lehet kapni, ahol undorító előrecsomagolt, műanyagba zárt, mélyhűtött dolgokat árulnak. Egyelőre óvakodunk ettől, pedig elég olcsó, viszont baromi egészségtelennek tűnik. Biztos az is. De igyekszünk zöldséget és gyümölcsöt is enni. Tegnap és tegnapelőtt például ettünk paradicsomot, olívabogyót és hagymát. Ezt is nehéz volt felkutatni, ráadásul csak szupermarketben láttunk eddig zöldséget, szóval ez se a legjobb, de máshol egyáltalán nincs. Ez probléma lesz, mert én elég salátás vagyok. Szeptember 20-án ugyanakkor lesz farm market, ahol reméljük lesz autentikus zöldség és gyümölcs. Bár ennyi napfénytől, amennyi itt van, nem várunk sokat. A paradicsom is elég hóka volt és íztelen. Bezzeg van marhahús töméntelen mennyiségben és gyorskaja. Sok is a kövér ember, a tájékoztatón egy egyetemi pasas arról beszélt, hogy Skócia vezeti Európában a szívmegbetegedések előfordulásának listáját. Lehet, hogy nem járt még Magyarországon, mert nálunk is elég gyászos a helyzet.
Úgy néz ki, hogy sikerül bankszámlát is nyitni, ágyneműt is be kellett szerezni, mert nem volt. Elég vékony a paplan, viszont rohadt meleg. Nem tudom, hogy mivel lehet megtöltve, de jó érzés, hogy kinn esik az eső, és bebújsz a meleg paplan alá. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy csak a fejem búbja látszott ki a paplan alól, amúgy mindenem a jó meleg takaró alatt volt.